2020. szeptember 6., vasárnap

12a_érettségi felkészülés_forráselemző feladatok (0914-re)

A feladat a görög mitológiával kapcsolatos. Döntse el a forráshoz kapcsolódó állításokról, hogy igazak vagy hamisak! (Elemenként 1 pont.) Választását X jellel jelölje!

„Amikor Zeusz felnőtt, Métiszhez, Ókeanosz leányához fordult segítségért. Métisz olyan varázsitalt adott Kronosznak, amitől Kronosz kihányta a követ s nyomában a lenyelt gyermekeit is. Zeusz pedig velük együtt háborút indított Kronosz és a titánok ellen. Már tíz éve folyt a küzdelem, amikor Gé azt jósolta Zeusznak, hogy megnyeri a háborút, ha szövetkezik azokkal, akik a Tartaroszban sínylődnek. Zeusz megölte hát a Küklopszok mellett őrködő Kampét, és szabadon bocsátotta őket. A küklopszok hálából Zeusznak ajándékozták a mennydörgést meg a villámokat és a mennykövet, Plutónak sisakot adtak, Poszeidónnak pedig szigonyt. Mindezekkel felfegyverkezve le is győzték a titánok egymást váltó generációit, bezárták őket a Tartaroszba és a százkezűeket rendelték őrizetükre. Ők hárman pedig megosztoztak a hatalmon:

Zeusz az égbolt ura lett, Poszeidón a tengeré, Plutón a Hádészé.” (Apollodórosz: Mitológia)

A feladat a római köztársaság korához kapcsolódik. Döntse el a lovagrendre vonatkozó forrás és ismeretei segítségével, hogy igazak vagy hamisak az állítások! Írjon X jelet a megfelelő mezőkbe! (Elemenként 1 pont.) 

„A kereskedelmet hitványnak kell tartanunk, de a nagy árubőséggel rendelkező nagykereskedelem nem éppen megvetendő, mivel mindenhonnan sokféle cikket szállít, és rengeteg vevőt lát el, anélkül hogy bárkit is rászedne. Sőt úgy látszik, hogy a kereskedőt teljes joggal megilleti a dicséret, ha nyereségével eltelve vagy inkább megelégedve visszavonul földjeire és birtokaira, ugyanúgy, ahogy annak idején gyakran futott be a tengerről a kikötőbe. Ám a hasznot hajtó dolgok közül semmi se jobb, gyümölcsözőbb, kellemesebb és méltóbb egy szabad emberhez, mint a földművelés.” (Cicero: A kötelességekről) 

A feladat a középkori egyház történetéhez kapcsolódik. Döntse el az állításokról a forrás segítségével, hogy igazak vagy hamisak! Tegyen a táblázat megfelelő mezőjébe X jelet! (Elemenként 1 pont.)

„Miután a kölni dómban mindent előkészítettek, a szentmise után Vilmos fegyvernököt a cseh király a bíboros elé vezette. A bíboros pedig e szavakat intézte a fegyvernökhöz: – Úgy illik, hogy mindenki, aki a lovagi pályára akar lépni, nagylelkű, tisztességes, bőkezű, kifogástalan és becsületes legyen. Mielőtt fogadalmadat leteszed, hallgasd meg a szabályokat. A lovagság szabályai a következők: hallgasson naponként misét, kockáztassa életét a katolikus hitért, szabadítsa meg a szentegyházat minden zaklatójától, védje az özvegyeket, árvákat, kerülje az igazságtalan háborúkat, tagadja meg a tisztességtelen szolgálatot, párbajozzon minden ártatlan megszabadításáért, a lovagi tornákat csak a hadi gyakorlat kedvéért szeresse, engedelmeskedjen világi dolgokban a római császárnak. […] Akarod-e Isten nevében alázatosan megkapni a lovagi méltóságot és megtartani a szabályokat? – A fegyvernök válaszolt: – Akarom! […] Erre a cseh király egyet ütött a fegyvernök nyakára és így szólt: – A mindenható isten dicsőségére lovaggá avatlak. Emlékezz arra, hogy a világ Megváltóját arcul ütötték, és kigúnyolták, királyi palástot adtak rá és kicsúfolták, az egész világ szeme láttára meztelenül és sebekkel borítva keresztre feszítették. Arra intelek: gondolj az ő szégyenére, azt tanácsolom neked: vedd magadra az ő keresztjét, arra buzdítalak: bosszuld meg halálát!” (Vilmos holland gróf lovagi esküje)

12a_érettségi felkészülés_esszéjavítás (0914-re)

 A feladott esszé a következő volt:

A feladat a kereszténység születésével kapcsolatos. (rövid) Mutassa be a forrás és ismeretei segítségével a keresztény vallás fő tanításait! 

„[Jézus] értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. […] értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint.” (A niceai hitvallásból, 4. század)

Az esszé:

Az ábrahámi vallások – judaizmus, kereszténység. iszlám – monoteista vallások, valamint közel azonos területre vezethető vissza kialakulásuk. A keresztény vallás a judaizmusra épülve alakult ki, hozzávetőleg kétezer évvel ezelőtt Júdeában, a mai Izrael területén.

A kereszténység szent könyve a Biblia, a tanítások közé tartoznak Mózes könyvei, míg Jézus életével és tanításaival Máté, Márk és Lukács evangéliuma foglalkozik. Az evangéliumokban szerepel, hogy Isten a fiát, Jézust küldte, hogy megszabadítsa az embereket bűneiktől, hogy azok ne a Purgatóriumba vagy a pokolba kerüljenek haláluk után. Jézus élete egyfajta példa a hívők előtt az erényes életről módon és a megbocsátásról. Néhány dolgot emelnék ki még: a Tízparancsolatot, a felebaráti szeretet elvét, valamint még egyszer a megbocsátást – „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel.”

Összességében elmondható, hogy az alapelv ígéretesen kecsegtet, azonban az élettel nem könnyen összeegyeztethető, így számos megkérdőjelezhető esemény kapcsolódott az elmúlt két évezredben a kereszténységhez és a katolikus egyházhoz.

A konkrét feladat javítókulcsa:

Az általános javítókulcs a történelem érettségi esszéihez:

2020. szeptember 4., péntek

8b_házi feladat

Olvassák el az alábbi linken a Római regék és mondák közül a Romulus haláláról szólót!

http://mek.oszk.hu/00600/00692/00692.htm#7

1.      Ki mondja kinek az első mondatot?

2.      Kire utal a második sor alábbi része: „Meghalt az egyik”

3.      Hány évig uralkodott Romulus?

4.      Milyen másik – valóságosnak tűnő – lehetőségét adja a monda Romulus eltűnésének?

5.      Meghalt-e a monda szerint Romulus?

2020. szeptember 3., csütörtök

11a_házi feladat

Az alábbi feladat a felvilágosodás gondolatkörével kapcsolatos. Fejezze be, vagy egészítse ki a mondatokat, a források felhasználásával! (Elemenként 1 pont.)

„A természet nemcsak arra ad jogot, hogy megvédje javait: azaz életét, szabadságát és vagyonát mások jogtalansága […] ellen, hanem arra is, hogy ítéljen, […] de az államban az önbíráskodás nem lehetséges, […] e jog az államra van ruházva.” (Locke: Két értekezés a polgári alkotmányzatról)

„Nem szükséges, hogy a képviselők, akik választóiktól általános utasításokat kaptak, minden egyes ügyre külön utasítást kapjanak […] minden állampolgárt meg kell, hogy illessen az a jog, hogy szavazhasson a képviselőválasztáson […]” (Montesquieu: A törvények szelleméről)

„Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó […] zsarnoki törvényeket fog hozni, és […] zsarnoki módon fogja végrehajtani.” (Montesquieu: A törvények szelleméről)

„Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat […]” (Rousseau: Az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól)

a) Locke szerint az államra van ruházva ……………………………….…………………. .

b) Montesquieu szerint az állampolgárok mindegyikét megilleti, hogy …..………………..

…………………………………………………………………………………………………...

c) Ha a hatalmi ágak egy kézben összpontosulnak, az ……………………………… vezet.

d) Egyikőjük szerint a háború, a bűn, a gyilkosság oka a …………………..…………….... megjelenése.

2020. szeptember 2., szerda

8b_házi feladat

A feladat az ókori Róma történelmére vonatkozik. Válassza ki a következő felsorolásból a megfelelő évszázadot, és írja a térképvázlatok betűjele mellé! Ezután nevezzen meg három olyan provinciát, amely a c térképvázlat korszakában a birodalomhoz tartozott! Használja a történelmi atlaszt is! (Elemenként 0,5 pont.)

Időszakok: Kr. e. XI. sz., Kr. e. X. sz., Kr. e. VIII. sz., Kr. e. II. sz.,

Kr. u. II. sz., Kr. u. VI. sz.

6b_házi feladat

 A szövegértési feladat kifejezetten nehéz, ne ijedjenek meg, nem kell minden mondatot teljesen megérteni, arra koncentráljanak, hogy a kérdéseimre válaszoljanak. Ha nem megy, nem baj, de küzdjenek vele. Jó munkát! 

Szövegértelmezés. A feladat az „intelligens tervezés” nevű nézet meghatározásához kapcsolódik.

Az intelligens tervezés (vagy értelmes tervezés, angolul: intelligent design) az a nézet, mely szerint „a világegyetem és az élővilág bizonyos jellegzetességei leginkább egy intelligens ok által magyarázhatók, s nem irányítatlan folyamatokkal, mint a természetes szelekció”. Az intelligens tervezés a teleológiai istenérv modern változata azzal a módosítással, hogy nem tesz kijelentéseket a tervező természetéről vagy kilétéről, ezzel próbálván elkerülni a kreacionizmus, mint természettudomány oktatását megtiltó pereket.

Legismertebb szószólói – akik az amerikai Discovery Institute nevű konzervatív keresztény agytröszttel állnak kapcsolatban úgy gondolják, az intelligens tervező a kereszténység istene.

A nézet szószólói szerint az intelligens tervezés tudományos elmélet. Nézetük szerint szükséges a tudomány definíciójának módosítása, hogy elfogadjon természetfeletti magyarázatokat.

A tudományos közösség egyértelmű véleménye szerint az intelligens tervezés nem tudomány, hanem áltudomány. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája közleményében kifejtette, hogy az intelligens tervezés (valamint más, az élet vagy a fajok eredetét természetfeletti beavatkozással magyarázó nézetek) nem tekinthetők tudományos elméletnek, mert állításaik tudományos módszerek segítségével nem ellenőrizhetők, feltevéseik tekintélyen, kinyilatkoztatáson és vallási tételeken nyugszanak. Az intelligens tervezést a Magyar Tudományos Akadémia is áltudománynak minősítette állásfoglalásban .

Az intelligens tervezés az 1987-es Edwards kontra Aquillard per döntésének következményeként jött létre, mely szerint a kreacionizmus állami iskolákban történő oktatása megsérti az Usa alkotmányának az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező első kiegészítését, mivel egy bizonyos vallást igyekszik előnyhöz juttatni. A kifejezés először az 1989-ben megjelent Of Pandas and People („Pandákról és emberekről”) című könyvben tűnt fel.

A könyvet kiadója a középiskolai biológiaoktatás kiegészítő tankönyvének szánta. A Pandák több kiadása mellett az 1990-es években számos más az intelligens tervezésről szóló könyv is megjelent. Az évtized közepére az intelligens tervezés szószólói a Discovery Institute köré csoportosultak, s célul tűzték ki az intelligens tervezés nézetének felvételét a közoktatás természettudományos tantervébe.

A doveri pandaperként ismertté vált ügyben középiskolás diákok szüleinek egy csoportja igyekezett megváltoztatni az iskolakörzet tantervét oly módon, hogy az az intelligens tervezést, mint az „élet eredetét magyarázó”, evolúcióval szembeni alternatív tudományos elméletet is tartalmazza. A per döntése alapján az iskolaszék intelligens tervezéssel kapcsolatos szabályzása megsértette az USA alkotmányának első kiegészítésének az állam és egyház szétválasztásáról rendelkező cikkelyét. Az ítélet továbbá kimondta, hogy az intelligens tervezés nem tudomány, s képtelen megkülönböztetni magát kreacionista, így vallásos elődeitől.

Forrás: Wikipédia online lexikon

Kérdések:

1.      Az intelligens tervezés a teremtés vagy az evolúció elméletéhez áll közelebb? Indokolja a válaszát!

2.      Mi a célja az „intelligens tervezés” elmélet szimpatizánsainak?

3.      Hogyan viszonyul a tudományos világ az „intelligens tervezés” elméletéhez?

4.      Az alábbi idézet az intelligens tervezés mellett vagy ellen érvel?: „...léteznek olyan természeti rendszerek, amelyek nehezen magyarázhatóak cél nélküli erők eredményeképpen...”

2020. szeptember 1., kedd

6a_házi feladat

A feladat a felvilágosodáshoz kapcsolódik. Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.)

„Minthogy szabad államban minden szabad lelkű ember maga kell, hogy kormányozza magát, következtetésképpen a nép egészét kell, hogy illesse a törvényhozó hatalom. Minthogy azonban ez nagy államokban keresztülvihetetlen, és kis államokban is sok hátránnyal jár, a népnek a maga képviselői útján kell megtennie mindazt, amit maga nem tud megtenni. A képviselőknek nagy előnye, hogy az ügyeket meg tudják vitatni, a nép erre egyáltalán nem alkalmas. Az emberek jobban ismerik saját városuk szükségleteit, mint más városokéit, és mindenki jobban meg tudja ítélni szomszédai képességeit, mint más honfitársaiéit. Nem szabad tehát a törvényhozó testület tagjait általában a nemzet összességéből kiválasztani, hanem az a helyes, ha minden fontosabb helyen a lakosok maguk választanak maguk számára képviselőt.” (Montesquieu: A törvények szelleméről, 1748)

a) Nevezze meg szakkifejezéssel a felvilágosodás (államelméletének) azon alapelvét, amelyre a forrás aláhúzott szakasza utal!

…………………………………………………….

b) A törvényhozó hatalom melyik formáját ajánlja Montesquieu a forrás első bekezdésében? Húzza alá a megfelelő szakkifejezést!

közvetlen képviselet               egykamarás törvényhozás

közvetett képviselet               kétkamarás törvényhozás

c) Fogalmazza meg saját szavaival, milyen két érvet hoz fel Montesquieu az egyéni választókerületi rendszer mellett a forrás második bekezdésében!

1. ……………………………………………………………………………………

2. ……………………………………………………………………………………

5a_házi feladat

Házi feladat – Szövegértési feladat

Olvassa el az alábbi szöveget és válaszoljon a kérdésekre!

A Lascaux-i barlang (Múlt-kor Portál)

79 éve, 1940. szeptember 12-én fedezték fel a Lascaux-i barlangot, amely őstulkok, lovak, szarvasok ábrázolásainak páratlan gazdagságát őrzi a délnyugat-franciaországi Vézere folyó völgyében. A tizenhétezer éves festmények, amelyek a lascaux-i erdőség 250 méter hosszú mészkőbarlangjának termeit fedik, jó ideje már csak a szakemberek által látogathatók, a turistáknak be kell érniük az eredeti „facsimile kiadásával”, a két leglátványosabban díszített járat hű másolatával.

A barlangot 1940. szeptember 12-én fedezte fel négy kamasz fiú, amikor Robot nevű kutyájuk egy hasadékba esett. A felfedezésről egyikük értesítette tanárukat, Léon Lavalt, aki megállapította, hogy a falakat a pattintott kőrkorszakból származó festmények borítják. A tanár Henri Breuil abbé, neves őskorkutató segítségét kérte: az „őstörténet pápája” állapította meg a falfestmények és vésetek hitelességét.

A barlangot 1948-ban nyitották meg a nagyközönség előtt, 1963-ban azonban André Malraux akkori kulturális miniszter a barlang bezárása mellett döntött. A sok látogató miatt - 15 év alatt egymillióan keresték fel a különleges szépségű őskorszaki szentélyt - ugyanis megjelent a „zöld betegség”: a cipőtalpakon behurcolt mikroorganizmusok révén algák telepedtek meg a falakon. A problémán antibiotikumos permettel lehetett segíteni, de a látogatók által kilélegzett szén-dioxid kémiai reakcióba lépve kalcitként csapódott ki a falakon, amire nem találtak ellenszert. Hogy a páratlan szépségű barlangrajzokat is megőrizhessék és az érdeklődők is megismerhessék a cro-magnoni emberek remekműveit, 1972-ben egy régi kőbányában, az eredeti barlangtól kétszáz méternyire megkezdődött a "másolat" építése. A munkálatok befejezése után szobrászok mintázták meg öt éven át, centiméterről centiméterre haladva a barlang falát az eredeti alapján, majd Monique Peytral festőművész festette ki azokat az eredetivel teljesen megegyező színekkel és technikával - öt milliméteres hibahatárral - a Bikák terme és a Központi mélyedés falait díszítő alkotásokat. A festő hat évig dolgozott az ábrákon. Az eredeti bezárása után húsz évvel nyílt meg a Lascaux II néven ismert új „barlang”. A Lascaux II nem kevésbé népszerű, mint annak idején az eredeti: az idegenvezető szerint évente 280 ezren látogatják.

Kérdések:

1.      Miről híres a cikkben bemutatott Lascaux-i barlang?

2.      Milyen probléma merült fel a barlang turisztikai látogatása kapcsán?

3.      Hogyan oldották meg ezt a problémát?

4.      Nézzen utána, mit jelentenek a szövegben előforduló következő idegen szavak:

a)      facsimile

b)      abbé

c)      abtibiotikumos

5b_házi feladat

Stonhenege – Szövegértési feladat

Olvassa el a Múlt-kor történelmi portál alábbi cikkét és válaszoljon a kérdésekre!

http://mult-kor.hu/mozgathato-oltar-lehetett-egykoron-a-stonehenge-20150317

1.      Egyetért-e a történettudomány abban, hogy faszerkezetek egészítették ki a stonehengei kőoszlopokat?

2.      A bemutatott elmélet szerint mi volt a ma is látható kőoszlopok szerepe?

3.      Hol tartották általában az ősi kultúrák a vallási szertartásaikat?

4.      Mi a brit kutató elméletének „buktatója” a cikk szerint?